A hírnévnek ára van...11.rész

Sziasztok!

Meghoztam az újat, most gonosz leszek, mert 5 komment után hozom a következőt. Ez lehet chaten is, meg kommentként is. Elég sok minden kiderül a részben, nekem most tetszik, remélem nektek is.

Meglesz az az 5 komi;)

xoxo

*Heikki szemszöge*

·        Sebastian! Kérlek, nyisd ki ezt a rohadt ajtót.

·        …

·        Sebastian Vettel. Ne csináld ezt. Tudom, hogy megdöbbentő lehet, de kérlek, nyisd már ki.

·        …

·        Ne akard, hogy saját erőből jussak be!

·        …

·        Oké Sebastian. De ezt akkor is meg kell beszélnünk. – ezzel elsétáltam a német öltözője elől, mivel tudtam, hogy most teljesen felesleges lenne próbálkoznom.

·        Na? Mi van? – jött oda sietve Vivi.

·        Semmi. Bezárkózott az öltözőjébe, és nem volt hajlandó beengedni.

·        A francba. Akkor most mi lesz? Mégis csak kellene vele beszélned.

·        Tudom, de ez most felesleges lenne. Perpillanat nem érnék el vele semmit.

·        És ha elmondja másoknak, hogy együtt vagyunk? – mondta kicsit halkabban.

·        Nem fogja. Kell neki egy kis idő, aztán majd megnyugszik, és megbeszélem vele.

·        Rendben.

*Vivi szemszöge*

Őszintén szólva, nagyon félek, hogy Seb kikotyogja a „kis” titkunkat, de bízom benne, hogy Heikkinek igaza lesz, és tényleg nem szól egy szót sem.

A szokásos helyemen ültem, mellettem Heikki, és vártuk, hogy elkezdődjön az időmérő. Seb pont ránk látott, én pedig azt, hogy akárhányszor felénk néz, vág egy fancsali képet.

Az időmérőn azt hiszem minden dühét kiadta magából, mivel igen agresszív módon, a határon autózva, de megszerezte az első rajtkockát. Nagy volt az öröm a csapatnál, de Seb egyáltalán nem volt boldog, és elsietett a nagy ünneplés elől. Hirtelen ötlettől vezérelve elrohantam, hogy az öltözőjéhez gyorsabban odaérjek a másik irányból. Abban reménykedte, hogy pont el fogom érni, és végre beszélhetek vele.

·        Hál’ istennek Sebastian. Kérlek hallgass végig. – sóhajtott egyet és kérdőn nézett rám – Oké szóval tudom, hogy ez most hirtelen megdöbbentő volt, de nem olyan eszméletlen dolog. Vagy mégis? – néztem a németre.

·        Nem az zavar, hogy összejöttetek, hanem az, hogy Heikki elvileg a legjobb barátom. Mindent tudok róla, erre meg teljesen felszívódik a szünetben, alig láttam, most meg meglátlak titeket, és ez azért rosszul esett.

·        Megértem Seb, de a világért sem akarnánk neked rosszat, de meg kell értened, hogy nem mondhattuk el senkinek.

·        És ez nektek így jó? Egyáltalán mi a francért nem? – kérdezte idegesen.

·        Pontosan tudod, hogy milyen a sajtóval együtt élni. Darabokra szednének, és azt mondanák, hogy én csak egy kis kihasználós ribanc vagyok.

·        És nincs így? – nézett rám dühösen, miközben a hangjából áradt a flegmaság.

·        Tudod mit? Baszódj meg Sebastian. – ezzel elsiettem.

Azt hittem ezen túl vagyunk, de mégsem. Megint olyan bunkó, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Utálom a makacsságát, és azt, hogy nem is gondolkozik, mielőtt beszélne. Elmondtam Heikkinek, hogy visszamegyek a szállodába, és azt is, hogy Seb megint egy 5 éves köcsög lett…

Éppen kiszálltam az autóból, amikor megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám volt, és mivel én mindenkit felveszek, gond nélkül megérintettem a zöld gombot.

·        Halló tessék, Tóth Vivien vagyok.

·        Te kitöröltél a névjegyzékedből? – hallottam meg azt a döbbent hangot, amelyet reméltem, hogy soha többet nem fogok.

·        Te kitöröltél az életedből, minek tartottam volna meg? – adtam meg a frappáns választ.

·        Oké. Igen. Megérdemeltem, de nézd… Egy barom voltam. Kérlek, könyörgöm. Had beszéljek veled négyszemközt.

·        Ne is számíts rá Louis. – ezzel kinyomtam a telefont.

Mégis mi a francot képzel ez magáról? Megmondtam neki; „Padlóra küldhetsz, de ha felállok, fussál bazdmeg” . Ez volt az utolsó üzenetem számára. Semmi közöm sincs már hozzá. Visszacsúsztattam a táskámba a telóm, és efféle gondolatokkal mentem fel a szobámba. Küldtem egy  SMS-t Heikkinek, hogy elmegyek aludni, szóval ma már ne keressen, és megírtam azt is, hogy szeretem. Ez az igazság. Tényleg szeretem, mert tökéletes, ám ez az, ami néha elbizonytalanít, hogy talán túlságosan is tökéletes számomra.

Reggel akaratlanul is felkeltem 7 körül, mivel a gondolataim nem hagytak nyugodni. Bekapcsoltam a TV-t, és egy zenecsatornára kapcsoltam. Épp egy interjú ment, amikor visszaértem az ágyamhoz. Döbbenten ültem le, és tátott szájjal hallgattam.

„A népszerű fiú banda, a One Direction szívtiprója, Louis Tomlinson szakított modell barátnőjével. Állítása szerint, megbánta, hogy szakított előző barátnőjével, a világhírű topmodellel, Tóth Viviel.” – mondta a műsorvezető.

·        „Egyértelmű, hogy az Eleanorral való kapcsolatom, már nem volt a régi, szerettük egymást, de mint barátok, nem mint szerelmesek. Mindent megteszek annak érdekében, hogy rendbe hozhassam előző kapcsolatomat Viviel.

Hát ezt nem hiszem el. Döbbenten, lefagyva ültem az ágyamon. Most ez mégis mi a fenét képzel magáról? És miért pont most jön?

Ilyenkor, amikor minden tökéletes…

Ránéztem az órára, és elkezdtem készülődni. 

Felvettem a csíkos felsőmet, a pöttyös szoknyámat, és hozzá a púder színű magassarkúmat. A hajamat felkötöttem egy copfba, és így indultam ki a pályára. 

Egész nap kerültem Sebet, nem is nagyon láttam. Heikki most elég sokat vele volt, mondván, hogy „kiengesztelje”. Nem is vágytam a társaságra, még Heikkiére sem.

A futamot megnyert Seb, Mark a 4. lett, a csapat pedig nagyon boldog volt. Heikki kikísért a kocsihoz, ott váltottunk egy búcsúcsókot, mert itt senki nem látott minket.

·        Biztos nincs semmi baj? – nézett rám kérőn.

·        Dehogy. Nincsen. Menj nyugodtan. Érezzétek jól magatokat. – adtam egy puszit az arcára, és beültem a kocsiba. Zenét hallgattam, de éppen egy One Direction szám ment, és felelvenítették bennem a régi emlékeket.

Kiszálltam a kocsiból, mosolyogva elkértem a recepción a szobámat nyitó kártyámat. Felmentem, majd a szoba előtt megláttam Louist, amint a földön ül. Egyből felpattant amikor meglátott. Határozottnak tűnt, ellenben velem.

·        Kérlek, ne akadj ki.

·        Te mi a francot keresel itt? És mégis honnan tudtad, hog itt leszek?

·        Na, igen. Van, amiben nem változtál. – mosolygott olyan Louisos cukisággal*-*… Te jó ég. Miket gondolok.

·        Szóval? – néztem rá értetlenül.

·        Kérlek. Könyörgöm. Engedj be. – nézett rám kölyökkutya szemekkel.

Louis, amikor olyan cukin néz:

·        Ezt ne csináld. – emeltem fel mutató ujjam fenyegetés képen.

·        Mit? – nézett rám mosolyogva.

·        Tudod azt a szokásos nézést.

·        Ó szóval még mindig beválik. – mosolygott. – Akkor…Bemehetek?

·        Rendben. – jézusom. Még mindig megőrülök, ha mellettem van, és képes vagyok olyan dolgokat tenni, amiket nem szeretnék.

·        Leülünk? – nézett az ágyra, és leültük a szélére.

·        Pont mint amikor először találkoztunk. – mosolyogtam. – Csak akkor még bírtalak…- forgattam meg a szemeimet.

·        Nézd, én annyira sajnálom. Teljesen megijedtem. Annyira fiatalok voltunk.

·        Igen. Pont ezért lett volna rád szükségem.

·        Tudom. És ezt istenem én annyira eltoltam. Amikor közölted, hogy gyerekünk lesz, én nem tudtam, hogy mit tegyek.

·        Szerinted én? És otthagytál. – ettől a mondatomtól könnybe lábadt a szemem.

·        Sajnálom. – hajtotta le a fejét. – Tudom, hogy mekkora szükséged lett volna rám.

·        Főleg miután elvetéltem. – folytak le a könnycseppek az arcomon.

·        És belegondolni a ténybe, hogy még mindig együtt lehetnénk, ha nem toltam volna el. A közös gyermekünkkel voltál terhes. A tiéddel, és az enyémmel. – mosolyodott el. Egyszerűen nem tudlak elfelejteni. Lehetetlen. Még mindig szeretlek. Te vagy az, aki önmagamért szeretett, nem a hírnevemért.

·        Ne csináld ezt. Nekem barátom van. – folytak a könnyeim az arcomon.

·        Emlékszel, amikor kiszöktünk egyik este, hogy sétálhassunk a csillagok fényében a parkban? – mosolygott, miközben letörölte a könnyeimet.

·        Igen. – ejtettem egy halvány mosolyt.

·        Te vagy nekem a mindenem. Még most is. Az első. A legfontosabb. Szeretlek. – ejtette ki halkan. Ekkor lassan közelebb hajolt, és gyengéden megcsókolt.

·        Ne tedd ezt velem. – suttogtam, de ekkor ajkaink ismét érintkeztek. Ugyanazt éreztem, mint 4 évvel ezelőtt, az első randinkon. Egyre érzékibben csókoltuk egymást. Gyengéden ledöntött az ágyon, majd a nyakamat csókolgatta.

·        Kérlek. Ne. Ha most nem hagyod abba, nem tudok ellenállni. – sziszegtem, de késő volt, mert eluralkodott rajtam a vágy, a régi emlékek, az első alkalom heve. Belementem a játékba, és gyönyörű perceket töltöttünk el együtt. Annyira gyengéd volt. Nem sokkal később úrrá lett rajtunk a gyönyör, és minden régi boldogságomat újraéltem.

·        Szörnyű ezt mondani, de én is szeretlek. – hajtottam fejemet a mellkasára.

·        Én jobban, mint valaha. – elmosolyodott, megpuszilta a fejem búbját, és a hajamat simogatta.

Így aludtunk el, mint a gondtalan és felhőtlen szerelmes tinédzserek. Jó volt újra érezni az illatát. Boldog voltam, de valami mégis szúrta a szívem.

Sziasztok meghoztam a novellát:)
Boldog karit mindenkinek:)
Puszi:*

Idegesen pillantottam az órámra.

• Jézusom! Késésben vagyok. – ejtettem ki kétségbeesetten, majd a telefonomon kezdtem el bepötyögni anyukám számát.
• Szia anya! Bella vagyok. Most indultam. Bocsi, hogy kések….Minden megvan….Na jó talán süti kell….Köszi. Sietek.

Bepattantam az autómba, és sebesen indultam el anyáékhoz. Út közben karácsonyi zenét indítottam, és figyeltem az embereket, ahogy a hóesésben rohangálnak. Mindent átjárt a karácsony szelleme, de az emberek mégis idegnek tűntek. Leparkoltam a ház előtt, és besiettem.

• Anyuuu! – hallottam meg életem egyik értelmének a hangját.
• Szia kicsim! – öleltem meg kisfiam, és felkaptam, hogy körbepuszilgassam.
• Kislányom. Nem biztos, hogy most jó ötlet emelgetni. – jött hozzám anya, és átölelt.
• Jajj anya nem lesz semmi baj. – nyomtam egy puszit az arcára. 
• Szia apu! Ugye nem volt semmi baj Benivel? – kérdeztem, és neki is adtam egy puszit.
• Dehogy volt. Hógolyóztunk, meg szánkóztunk.
• Anyuciii. Megnézed a hóembert amit nagyapával építettem? - kérdezte kisfiam.
• Persze szívem. Anya addig készítesz nekünk bejglit? Léci léci! – néztem cukin anyukámra.
• Hát persze szívecském.
• Köszi. – ezzel kisfiam kihúzott a kertbe, ahol az általuk épített hóember volt.
• Nagyon ügyesek voltatok. - mosolyogtam gyermekemre, akit boldogsággal töltöttek el a szavaim. - Na de most már gyere kicsim, mert apa nem sokára itthon lesz, és a Jézuska is jön este. Persze csak ha jó kisfiú voltál. - nevettem.
• Anya én az voltam. - mosolygott rám.
• Hát persze kicsim. Biztos, hogy jön majd, és kapsz valami szép ajándékot.
• De  jóóó! - ezzel a nyakamba ugrott, és bevittem a házba, ahol rendesen felöltöztettem, mert a hóember nézéshez csak egy kabátot vett fel. Elköszöntem anyáéktól, kaptam egy nagy diós bejglit, majd Benivel kimentünk a kocsihoz. Bekötöttem az ülésébe, ami természetesen Verdás, mert Beni imádja a Verdákat. Nem véletlen. 
• Ébresztő kicsim. Megjöttünk. Hajoltam be hozzá, hogy ki tudjam kötni, mert elaludt a mesére a kocsiban. Bevittem a házba, és lefektettem az emeleten a szobájába. Gyorsan felporszívóztam, elrohantam hajat mosni, és kivasaltam a hajam. Felvettem egy erre az estére vásárolt ruhát, és a sütiket kitettem az asztalra, a fenyő égőit pedig bedugtam, hogy még szebben pompázzon. Szerelmem ajándékát csomagoltam, amin elmosolyodtam. - Istenem... - ejtettem ki halkan, de mosolyogva e szavakat.
• Szívem! Megjöttem. - hallottam meg annak a férfinek a hangját, akitől egy hang miatt is elájulok. - Sebastian! - ugrottam a nyakába, és megcsókoltam, miközben ő megpörgetett a levegőben. 
• Imádlak! - mondta, és átnyújtott egy virágcsokrot.
• Szörnyű vagy! Még mindig elolvadok tőled bajnok. - pirultam el. - Köszönöm!
• A szerelmemnek? - kérdezte irónikusan. Ez a minimum. - mosolyodott el, majd megcsókolt. - Pöttömünk? Alszik? - nézett körbe.
• Igen, de lassan felkel, szóval sietnünk kell.
• Oké sietek. Elmegyek letusolni, és jövök. - nyomott egy csókot az ajkamra.
• Kihoztam a szobából az ajándékokat, és betettem a fa alá.
• Kész vagyok. - jött ki Seb, és oltárian nézett ki. - Mosom kezeimet, de elfelejtettem mondani, hogy milyen gyönyörű vagy. Biztos azért, mert elámultam. - kacsintott rám.
• Micsoda Úri ember ez a Sebi. Helyes vagy. És az enyém. - nevettem, és óvó kezei közé bújtam.
• Az biztos. Te pedig az enyém. - mosolygott és nem engedett el. Jó volt végre a hosszú ideig ölelni.
• Jó, hogy végre itt vagy. És az illatod is jó. - mosolyogtam, majd megcsókoltam, és megfogtam a kezét, és az emeletre húztam.
• Igen. Ideje felkelteni. A mi fiunknak van a legjobb alvókája a világon.
• Volt kitől örökölnie. - nevettem.
• Kicsim. Ébresztő drágám. - simogattam meg az arcát.
• Jó reggelt világbajnooook! - ezzel Sebi felkapta, és játékosan megrázogatta a levegőben.
• Apuuu! - majd nyomott egy puszit apja arcára.
• Fiúk! - sóhajtottam, és nevetve megforgattam a szemem.
• Na de anyu! - nézett rám karba tett kézzel kisfiam.
• Jajj te csak viccelek. - mosolyogtam rá - Gyere csinosan öltözzünk fel. - felöltöztettem, közben Seb lement, és egyszer csilingelést hallottunk.
• Huu! - rohant ki kezeim közül Beni, és lerohant a földszintre.
• Juhúúúú! Megjött a Jézuska. - kiabálta, miközben apukája fényképezte.
• Na nézzük meg, hogy melyik lehet a tiéd. - mondtam Beninek, és rámutattam a legnagyobb ajándékra. Egyből elkezdte széttépni, amit én a németemet átölelve néztem.
• Egy gokart!! - ugrott fel és apját odahúzta az új járgányhoz.
• Már most féltem. - sóhajtottam - Olyan szívtipró lesz mint az apja. - nevettem, és Sebi elém állt, és megcsókolt. 
• A te ajándékod jön. - mosolygott.
• De sehol sem találom. - néztem rá értetlenül.
• Igen. A fán keresd. - mosolygott, én pedig kiszúrtam a nem oda illő kis dobozkát. Kinyitottam, és mire Seb felé fordultam, Ő letérdelt előttem.
• Tudom, hogy megbeszéltük, nem házasodunk össze. Azt is tudom, hogy lehetett volna előbb is, de én mégis megkérdezem. Bella. Leszel a feleségem? - nézett rám, én pedig könnyes szemmel megcsókoltam.
• Igen. De akkor a ruha miatt sietnünk kell. - durmoltam, magamban, amit Seb nem értett. - Csak nézd meg az ajándékodat. - mosolyogtam.
• Komolyan? Nem csak álmodom? - nézte az ajándékát.
• Nem. - mosolyogtam. - 2 hónapja növekszik bennem a második gyermekünk. - mosolyogtam, és Sabastian megcsókolt. Az este csodálatosan telt, Sebastiannal kettesben kellően megünnepeltük életünk nagy fordulatait... Most, 7 hónappal később itt ülök csendben nekidőlve szerelmemnek a kanapén, 5 napos lánygyermekünkkel, Zeával, aki közöttünk fekszik, és édesen nézi szüleit, miközben Beni apja egyik combján üldögél, és lovacskásat játszanak. Igen. Ez is eltelt, gondoltam vissza a gyönyörű Monacoi esküvőnkre, majd lányunk születésére. Mindkét  gyermekünk szőke, és kék szemű, mint szerető apjuk. Csodálatosak. Gondolatmenetembe Sebim zavart meg. Felém fordult, a szemembe nézett, és elmosolyodott.

A hírnévnek ára van...10. rész

Sziasztok!

Meghoztam a kövit, elérkeztem az első x-hez:D Remélem még lesz egypár, és ezt csak nektek köszönhetem:)

Én már nagyon karácsonyi hangulatban élek, nem tudom ti ezzel hogy vagytok, de én nagyon:)) hallgatom a jó kis karácsonyi zenéket. Na nem húzom tovább a szót, jó olvasást! 

PusziXOXO

(UI.: Köszönöm az előzőhöz a sok komit, nagyon jól estek:))

Másnap reggel a telefonom ébresztőjére keltem, mivel időben oda kellett érnem a fotózásra.

• Kapcsold már ki azt a szart! Szétmegy a fejem! – nyöszörögte Sugi, miközben a takarót a fejére húzta. Én csak felnevettem, mivel ez azt jelentette, hogy az este kicsit húzósra sikeredett számukra.
• Máris, máris! – igyekeztem kinyomni a zenélő hangot. Ekkor megláttam, hogy SMS-em érkezett, a feladó pedig Heikki volt.

„Remélem nem bántad meg a tegnap esti csókot, tudd, hogy én nagyon élveztem.:) Mi lenne, ha a fotózásotok után találkoznánk? Persze a ringre is viszlek, 1 óra múlva ott vagyok érted.”

El sem hiszem. Annyira aranyos, és kedves, és megértő. Ja és nem mellesleg nagyon is helyes, de én nem is tudom… Nem jöhetnék össze vele. Mit szólnának a csapatnál, és mi lenne a sajtóval? Ekkor Sugi feltápászkodott, megdörzsölte a szemét, és fáradtságtól gönyén ült az ágyon.

• Mi a baj? – kérdezte egy mély ásítás közben.
• Semmi… - vágtam oda.
• Na, jó. Ismerlek. Nem versz át. Szavalj szépen tündérke.

Ezzel mindent elmeséltem neki.

• Ugyan már. Nincs min aggódnod. Nem kell egyből nyilvánosságra hoznotok. Ráadásul a csapat szered téged, majd csak szépen lassan mutatjátok, hogy kedvelitek egymást, és mondjuk a 3. fotózás végén pedig elmondjátok, hogy összejöttetek. Addigra mindenki sejteni fogja.
• Jó de mi lesz a sajtóval? Mindenki azt mondja majd, hogy milyen ribanc vagyok.
• Miért mondanák?
• Hát mert, mázlistán bejutok a forma 1 világába, ahol a gazdag és sikeres emberek „élnek”. Majd gyorsan összejövök egy belsős emberrel, hogy bebiztosíthassam magam köztük.
• Így van? – nézett rám kérdőn Sugi.
• Dehogy van. – förmedtem rá.
• Akkor meg? Nehogy már emiatt halassz el egy tökéletes pasit. Szerintem inkább félsz.
• Kikérem magamnak. Nem félek semmitől sem. Kivéve a nagy pókoktól, kígyóktól és siklóktól.
• Akkor lehet, hogy azért félsz Heikkitől, mert kígyója van. Vagy siklója. Ez a mérettől függ. – nevetett unokatesóm.
• Te olyan hülye vagy. – átöleltem, és így nevettünk együtt.
• Akkor minden rendben ugye? – kérdezte én meg bólogattam. – Na akkor pattanj, és csodálatosra varázsolunk. – mosolygott rám.
• Köszönöm. – ezzel megöleltem.

 Felvettem a virágos szoknyámat, hozzá egy virágos csíkos pólót, a rózsaszín blézerem, és a magassarkú szandálom. Hozzá pedig a türkiz színű táskámat választottam megfelelő kiegészítőnek. 

Az ablakban megláttam, hogy egy Infinity lelassít a ház előtt. Lerohantam, és elköszöntem mindenkitől. A kocsihoz érve láttam, hogy Seb is bent ül.

• Sziasztok. Na mi van bajnok, miért nem te vezetsz?  - néztem rá kérdőn, bár ezt ő nem láthatta, mert elöl ült, én pedig hátul.
• Heikki nem engedte.
• És miért is te nagyon okos német? – kérdezte tőle edzője.
• Jó igaz. Egy kicsit elszabadult a pokol tegnap a bulin, ami inkább mai buli, mint tegnapi. – vázolta a helyzetet Sebastian.
• Gondoltam. – nevettem fel.

A pályán nagy volt a készülődés, mindenki pakolászott. A Red Bull Homeba mentünk, ahol elmondták a napi tervet, majd a sminkes és a fodrász vett kezei alá. Jórész sima farmerben, és egy-egy egyszerűbb pólóban kellett pózolnom. Sebasnak is, csak neki ingeket is kellett felvennie. Semmi különös nem volt, a pályán készítettek a pár képet. Semmivel nem különbözött a katalógusfotózásoktól, nagyrészt sétálgattunk a pályán, Tom a fotós pedig közben csinált rólunk képeket. Egyetlen változás volt, amikor meg kellett fognunk egymás kezét, amit ha jól láttam Heikki kicsit furcsán nézett, de nem volt semmi komoly. Fotózás után elvitt egy étterembe, amit én sem ismertem, de ők elvileg ide járnak a szerelőkkel, pont azért mert eldugott kis helyen van. Nagyon boldog voltam, úgy éreztem, hogy végre lehet olyan valaki az életemben, aki önmagamért szeret. Ez Heikkiben megvolt. Isteni volt az étel, majd sétáltunk egyet a közeli sötét parkban. Gyönyörű volt az ég, a csillagok csak úgy százával ragyogtak. Ez volt az első olyan sétánk, amit kézen fogva tettünk meg. A park közepén maga felé fordított, és megcsókolt. Ez volt a második csókunk, aztán még ki tudja mennyi. A nyári szünet nagy része úgy telt, hogy a pesti házamban voltam, mivel Heikki bérelt egy lakást magának Pesten és így ingáztunk egymáshoz, kivéve persze akkor, mikor nekem el kellett utaznom, vagy neki kellett Sebastianhoz mennie. Titokban, és boldogan „éldegéltünk”. Csak Heikki családja tudta, hogy Pesten van, a csapatnál senki sem.

Sajnos eljött az az idő is, amikor indulnunk kellett Spaba. Nem vártuk, mert tudtuk, hogy itt még kevesebb időt tölthetünk együtt. Furcsálltam is, mert eddig semmi nem történt. Nem is sejtették, hogy együtt vagyunk. Minden felhőtlen volt. Szabadidőnkben, a Home mögött egy-egy ott levő szerelős doboz, vagy épp autó mögött találkoztunk, és ott csattantak el a csókok is. Csakhogy jött a szombat délelőtt amikor szokás szerint rohantam Heikkihez. Boldog voltam, így amikor megláttam a nyakába ugrottam, és így csókoltam. Mindketten belemosolyogtunk a csókunkba, de ekkor Heikki döbbenten szakadt el ajkaimtól, és így tett le.

• Sebastian. – ejtette ki döbbenten. Mintha a gyomrom dió nagyságúra zsugorodott volna, úgy fordultam a pilóta felé, aki ezzel el is ment megfagyott képpel.

Könyörögve néztem Heikkire, hogy menjen utána, aki ezt meg is tette.

A hírnévnek ára van...9. rész

Sziasztok!

Meghoztak egy kis késéssel az újat, bocsánat érte, de tegnap 5 dogát írtam és karácsonyra is készülődök. A szavazás elég szoros a dupla rész és a novella között, szóval kíváncsi leszek, hogy melyik lesz a "győztes". Netalán döntetlen lesz:D Szóval szavazzatok! :D

Jó olvasást!

XOXO

• Először is, Boldog Születésnapot kívánunk! Hogyan fogja ünnepelni? - hangzott el az első kérdés. Felsóhajtottam, és felvettem az "álcázott aranyos vagyok, mosolygok, és szívesen válaszolok a kéréseikre arcomat".
• Még nem tudom pontosan. Nincsenek konkrét terveim, valószínűleg csak a szűk baráti körrel sütizünk egyet, vagy ilyesmi.

• Szóval nem fog együtt ünnepelni este a Red Bullos csapattal? Vagy nem szokott velük együtt szórakozni?
• Még nem tudom. A csapat természetesen engem is meghívott, az is lehet, hogy elmegyek, az is, hogy nem. Majd meglátom.

• Hogyan fogadták a csapatnál?
• Itt mindenki nagyon kedves, és jószívű. Egyből befogadtak, és mindent megmutattak, ami az ő hétköznapjaikhoz hozzátartozik, de nekünk, akik csak a tévében látjuk, hogy milyen is a Forma 1, bámulatba ejtő, hogy milyen a "kulisszák mögötti" rész.

• Örült a mai győzelemnek?
• Természetesen nagyon. - mosolyogtam - A srácok rengeteget dolgoztak, és Sebatian is nagyon megérdemelte.

• Mennyire került közel egyes pilótákhoz? Szabad hinni a pletykáknak, hogy ön és Jenson együtt vannak? - hangzott el a kérdés, amely rendesen meglepett.
• Nem. Nem szabad. - nevettem - Jenson nekem régóta a szomszédom, és olyan, mintha a bátyám lenne. De csak barátok vagyunk. Más pilótákkal is jóban vagyok, így például Markkal, Sebastiannal, vagy épp Kimivel.

• Egy utolsó kérdés a karrierjével kapcsolatban; Lehetett olyan híreket hallani, miszerint ön fellép a téli Victoria's secret fashion shown. Ez igaz?
• Igen. Igaz. - mosolyogtam - Nem rég kaptam egy felkérést, amelyre álmomban sem mertem gondolni, és természetesen elfogadtam, úgyhogy most már hivatalos lett, tényleg ott leszek Victoria "karácsonyi angyalkái" között. - nevettem.

• Köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltál, jó ünneplést délutánra.
• Én köszönöm! - mosolyogtam, majd elindultam a kijárat felé.

Kifelé menet a telefonomat nézegettem, amikor valaki elkapott, befogta a számat és berántott az egyik Home mögé. Hiába kapálóztam és próbáltam segítséget kérni, nem sikerült. Addig rángatott, amíg valamiben meg nem akadt a lábam. Ekkor elengedett, és elém ugrott.

• Te barom idióta! A szívrohamot hoztad rám! - förmedtem rá Jensre, aki éppen a hasát fogva nevetett. Karba tettem a kezemet, és mérgesen néztem rá, ekkor már abbahagyta a nevetést.
• Bocsi. - nevetett - Jól van törpicúr. - összekócolta a hajam - vagyis már nem is törpe, mert ismét öregedtél egy évet. - sóhajtott egyet, miközben úgy tenne, mintha szipogna -
• Héj még nem is vagyok olyan idős. - biggyesztettem le a számat.
• Tudom. - Ezzel megölelgetett - Boldog szülinapot szépségem. - mosolygott rám, és felvette a földről azt a bizonyos dobozt, amelyben az előbb megakadt a lábam, és átnyújtotta.
• Ó! Nem kellett volna. Köszönöm. - ezzel megöleltem.
• A baj csak az, hogy én még mindig sokkal öregebb vagyok mint te. Én már törp papa vagyok. - nevetett, miközben én az ajándékomat bontottam.
• Istenem bátyó. Köszönöm. - az ajándékom egy ezüst sapka volt, két szélén egy-egy angyal szárnnyal, és rá volt írva, hogy a Red Bull hivatalos angyalkája. - Nem kellett volna.
• Persze húgocskám... Nem... - nevetett - Ez természetes. Ja és Jesstől is kapod, de ő mégsem tudott eljönni. 
• Pedig annyira hiányzik. Na nem baj, majd a szünetben csak találkozunk. - mondtam.
• Persze. És este ugye jössz?
• Miért? Te is ott leszel a Red Bull partyn? - néztem rá furán.
• Miután jóban vagyok Sebékkel, persze. Mindig meghívnak, de ilyenkor mások is ott vannak. Például Kimi, vagy a Toro Rossosok, vagy épp Nico. 
• Ha jössz, akkor tényleg ott kell lennem. - mosolyogtam - De most megyek, mert még el is kell készülnöm. 

Adtam Jensnek két puszit, és haza siettem Sugiékhoz. Már bezsongva várt, mert mint utólag kiderült, ők is jönnek a buliba, mivel Stuék meghívták őket. A hajamat felkötöttem egy kontyba, felvettem, e kedvenc blézerem, amely arany színben pompázott, hozzá egy fehér trikót, és a királykék vászonnadrágomat. A cipőn sokat gondolkodtam, de végül a szegecses arany színű magassarkúm mellett döntöttem. Sugi egy eszméletlenül szexi, fekete bőr ruhát vett fel, és hozzá a vadító magassarkúját.

Vivi ruhája:

Sugi ruhája:

• Stu el fog tőled ájulni. - mosolyogtam Sugira.
• Tőled Heikki nem különben. - nevetett egyet, én pedig megforgattam a szemeimet. - Na menjünk inkább, mert Most dudált Heikki. 

Bence ruhája:

Leérve megláttam Bencét, aki brutálisan helyes volt. Egy fehér inget viselt, amelyre felvett egy szürke mellényt, és a buggyos gatyáját. A haját belőtte. Na ő tipikusan olyan, akiktől elolvadnak a lányok.

• Ejnye fiúkám. De kicsípted magad. - néztem végig rajta.
• Pont a hölgyek mondják? 

Ezzel kimentünk a kocsihoz. Heikki és Bence ültek elől, Sugival mi hátul. Kiderült, hogy a pályára megyünk, mivel a Home büféjében lesz a buli. Odaérve Heiikivel összekarolva mentem, majd amikor beértünk a büfébe, csend és sötétség fogadott. 

• Na de nem azt mondtátok, hogy itt...? - ebben a pillanatban felkapcsolták a villanyt, és mindenki előugrott azt kiabálva, hogy Boldog Szülinapooot! Annyira meghatódtam. Olyan aranyosak voltak. Mindenki odajött hozzám gratulálni, és az ajándékokat feltornyozták egy asztalra. Elindították a zenét, és elkezdődött a buli. Heikkivel táncoltam, aztán odajött Seb, és ő is felkért. Nem sokkal később felszolgálták a tortát, de aztán ismét beindult a buli. Rengeteget beszélgettem Heikkivel és Jensonnel. Bencéék eltűntek, de néha-néha láttam Sugit Stuval. Kicsit fájt a fejem, és nagyon álmos voltam, így én 12 körül úgy döntöttem, hogy haza megyek, de megbeszéltem Sugiékkal, hogy ők nyugodtan maradjanak, majd Jens hazahozza őket. Mindenkitől elköszöntem, és figyelmeztettem sebet, hogy ne felejtse a holnapi fotózást. Heikki ragaszkodott hozzá, hogy hazavisz. Az úton is végig beszélgettünk, bár az volt vagy 4 perc. A ház előtt megállt.
• Nagyon szépen köszönöm. - mosolyogtam.
• Ugyan. Nagyon szívesen. Az ajándékok bontása holnap még várni fog rád.
• Igen. Majd nekiesek. - mosolyogtam - Hát akkor; Jó éjt Heikki!
• Jó éjt Vivi! - már majdne kiszálltak az autóból, amikor utánam szólt .
• Várj! - ezzel hátrafordultam, és mintha lelassulna az idő, elkezdtek ajkaink egymáshoz közelíteni, majd összeértek, és szinte minden szikrázni kezdett körülöttem. Éreztem, hogy belevörösödöm a csókba. Úgy éreztem magam, mintha egy filmben lennék. Mikor elváltak ajkaink, csak egymásra mosolyogtunk, ami szinte mindent elárult a másiknak.
• Szia Heikki! - ezzel mosolyogva kiszálltam az autóból.
• Szia Vivi! Aludj jól! - ezzel elhajtott, én meg bementem a házba.

A hírnévnek ára van...8. rész

Sziasztok!
Még egyszer bocsánat a kihagyásért, többet nem fordul elő:)
Köszönöm a komikat, és a visszajelzéseket, nagyon jól estek. Biztos láttátok, hogy kiraktam egy karácsonyi szavazást, gondoltak kedveskedek nektek, szóval tessék szépen írni a kívánságokat a Jézuskának.:D ( perpillanat most én volnék:D )
A részről annyit, hogy egészen nyugis, és nem valami tökéletes, mert nem igen megy mostanában az írás, amiért bocsánatot kérek, de igyekszem. A héten hozom is az újat, ami eseménydúsabb lesz, ígérem:)
Jó olvasást, és kitartást a sulihoz, már csak 8 nap;)
XOXO

·        Jól hallottad. Itt fekszik mellettem, még alszik. Mit csináljak? Jézusom fogalmam sincs. – mondta kétségbeesetten.

·        Mi van, ha nem is történt semmi? Én is keltem már mellette.

·        Vivi meztelen vagyok. Gondolom, hogy Kimi sincs ezzel másképp, mivel a felsőteste teljesen pucér. Szerintem alul is. Nem emlékszem semmire. Tudod, hogy nem szoktam inni, de most ki akartam kapcsolni, és elvesztettem az uralmam.

·        Tudom. Virág fogalmam sincs, hogy mit kellene tenned. Várd meg, amíg felkel, aztán beszéljétek meg, hogy mégis mi legyen. Ennyit tudok neked mondani. Nem tudom, hogy mit kellene tenned. – mondtam legjobb barátnőmnek tanácstalanul.

·        Oké. Akkor várok, amíg felkel. Megbeszélem vele a dolgokat, és majd meglátjuk. – mondta bizonytalanul.

·        Igen azt hiszem, ezt kell tenned.

·        Egyáltalán van barátnője? – kérdezte félve.

·        Basszus. – csattant belőlem hangosan – Ezt elfelejtettem mondani. Ami azt illeti, Kiminek tényleg van barátnője. Heikki legalábbis említette.

·        Jézusom! Most még rosszabb. Lefeküdtem valakivel, akinek van barátnője. Szuper! Ennél jobb már nem is lehetne. – vezette le barátnőm a helyzetét.

·        Akkor is meg kell várnod, amíg felkel, és meg kell beszélnetek. Halál ciki lesz, de az még rosszabb lenne, ha nem beszélnétek. Ráadásul lelépni sem tudsz, mert ő van nálad.

·        Na mennem kell mert szerintem ébredezik, és szembesülhetek az ijedt arcával, valamint a gázos beszélgetésen is túl kell esnem. Majd futam után hívlak. Hali. – ezzel kinyomott.

„-Húha. Most aztán tényleg nem irigylem a barátnőm. Ezért nem szoktam sokat inni. Fogalmam sincs, hogy mit fognak tenni. Kiminek barátnője van, ráadásul nem is ismerik egymást. Ebből nem lehet komoly kapcsolat, de akkor Virág teljesen össze fog törni. Persze megértem, de mégis ő feküdt le felelőtlenül Kimivel. Kimi meg… Nem lennék a barátnője helyében.”- gondolatmenetem közben az zavart meg, hogy rápillantottam a mellettem lévő naptárra. Elmosolyodtam. Megint eltelt egy év. Nem is akármilyen év volt. Unokatesóm motoszkálására ébredtem.

·        Jó reggelt Napsugár! – mosolyogtam unokatesómra.

·        Neked is! Áááá Boldog szülinapoooooot! – ugrott ki az ágyból, és körbeölelgetett.

·        Életben is hagyhatnád ezt a vénlányt. – jött be nevetve Bence. – Hallottam, hogy fent vagytok, gondoltam bejövök, hogy Boldog szülinapoooooot kívánjak – nevetett és megölelt. – Egyre ráncosabb vagy. – mondta kétségbeesett hangon.

·        Tudom. Te meg egyre hülyébb. – nevettem rá.

·        Na, öltözzetek szépségek, aztán gyertek le. – mondta Bence, és kiment.

Sugi elment fürdeni, addig én kikészítettem a ruhámat, és beszéltem anyáékkal, mivel ők is felhívtak felköszönteni. Nehezükre esik elfogadni, hogy egyre vénebb leszek, de kénytelenek. Mikor Sugi kijött, én is elmentem fürdeni, majd beszárítottam a hajam. Felvettem a fekete rövidgatyám a sárga mellényemmel, és a barna virágos balerinámat.

A ruha:

A cipő:

 Mikor kimentem a fürdőből ,Sugi nem volt a szobában, így elindultam a földszintre. A lépcső aljánál megláttam Timiéket, amint egy tortát körbeállnak, és elkezdenek énekelni.

·        „Boldog szülinapot, boldog szülinapot, boldog szülinapot Vivi. Boldog szülinapot!” – énekelték.

·        Jajj de aranyosak vagytok. Köszönöööm! – öleltem meg őket egyesével.

A tortán a 23-as szám állt. Gyönyörű volt. Fehér színű, és rózsaszín rózsák díszítették.

Ettünk belőle, beszélgettünk, majd Tomival kimentünk a Ringre. Siettünk a boxba, hogy időben ott legyünk. Odaérve Heikki köszöntött minket, és elmondta, hogy mi a mai terv. A büfében megittam Heikkivel egy kávét, addig Sugi és Bence Stuékkal szórakoztak. Tudom, hogy nem ismernek még, meg nem is várok semmit, de az jól esne, ha annyit mondanának, hogy Isten éltessen! Elvégre szinte mindenkinél szóba került, hogy pont a futam napjára esik a szülinapom. Visszamentünk a boxba, útközben sok sikert kívántam a már nagyon koncentráló Sebnek.

Leültem a helyemre, felvettem a fülest, és hagytam, hogy sodorjon a rohanó idő, és izgalom. Teljesen más volt. Nem voltam tanácstalan arcok, kiabáló emberek. Csend volt. Mindenki elfoglalta a helyét. Az autók felálltak a rajtrácsra, a szerelők mellettük álltak, Heikki is kiment Sebhez. Egyedül ültem, és figyeltem a gyakorlott embereket, ahogy már jól megszokott rutinnal teszik a dolgukat. Mindenki a tévét nézte, egyesek pedig ki-be járkáltak apróbb dolgokért. A tévében megláttam, hogy leveszik az autókról a gumimelegítőket, és mindenki félreáll. A feszült csendet megtörte az autókból áradó egyesek számára zaj, de nekem zene füleimnek. Mindenki berohant a pályáról, és egy hang nélkül elfoglalták a helyüket. Heikki csak sóhajtott egy mélyet, és leült. Mindenki a tévét nézte. Nem volt egy árva lélek sem, aki más felé figyelt volna. a levegőben izzott a feszültség, az emberek sápadtan meredtek a kijelzőre. Most minden eldől. Az átdolgozott éjszakák, a sok munka és a családtól való távollét sem volt hiábavaló. Legalábbis remélték. Még ezt ki kell bírni, és utána megkapják a jussukat, egy hosszú szünetet. A kocsik elfoglalták a helyüket, és várakozás kezdődött. Mindenki arra várt, hogy az az 5 lámpa, zöldre váltson. De nem váltott. Vagyis egyáltalán nem olyan gyorsan, mintha otthon nézném. Itt más. Minden más. Nincs olyan ember, akit ne járna át a feszültség, és az adrenalin. Ebben a környezetben, szinte vírusként terjedt. Végre az első lámpa felgyulladt. Majd a második, harmadik, negyedik, végül az ötödik. Szinte mindenki egyszerre sóhajtott egy mélyet, becsukták egy pillanatra a szemüket, majd kinyitották, és a lámpák zöldre váltottak. Jól kaptuk el a rajtot, Seb az első kanyarnál az élre tört, és Webber sem ragadt be. Seb végig tartotta az első pozíciót, majd jöttek a kerékcserék. A srácok megmozgatták ujjaikat, felpattantak és kicsivel több, mint 2 másodperc alatt kicserélték Seb kerekeit. Hihetetlenek voltak. A futam zökkenőmentesen zajlott, egyedül Michael állt ki. Seb nyerte a futamot, Webber pedig 3. lett. Hamilton pedig 2. Szinte magával sodortak a pódium elé, ahol Seb intett egy párat, láthattuk a szokásos Vettel fingert is. Gratuláltam a szerelőknek is, akik már boldogok, és megkönnyebbültek voltak. Visszamentünk a boxba, gratuláltam Adriannek, Christiannak, és a „hősünknek”, Sebnek.

·        Ugye jössz este a buliba? – kérdezte kölyökkutya szemekkel.

·        Ti mindig buliztok? – néztem rá nevetve.

·        Amikor van rá esélyünk, igen. Tehát szinte mindig. Szóval jössz ugye?

·        Persze, hogy jön. – jött oda nevetve Heikki.

·        Úgy látszik ezt eldöntöttétek helyettem. – mondtam nevetve a srácoknak.

·        Ami azt illeti; igen. – nevetett Seb.

·        Akkor én megyek is fiúk, mert ma még dolgom van. Sziasztok. – köszöntem el tőlük.

·        8-ra ott vagyok érted. – mosolygott Heikki.

·        Rendben. Sietek. – mosolyogtam, és elindultam a kijárat felé, ahol riporterek hada állt körém, és elkezdtek kérdezgetni.