A hírnévnek ára van...10. rész

Sziasztok!

Meghoztam a kövit, elérkeztem az első x-hez:D Remélem még lesz egypár, és ezt csak nektek köszönhetem:)

Én már nagyon karácsonyi hangulatban élek, nem tudom ti ezzel hogy vagytok, de én nagyon:)) hallgatom a jó kis karácsonyi zenéket. Na nem húzom tovább a szót, jó olvasást! 

PusziXOXO

(UI.: Köszönöm az előzőhöz a sok komit, nagyon jól estek:))

Másnap reggel a telefonom ébresztőjére keltem, mivel időben oda kellett érnem a fotózásra.

• Kapcsold már ki azt a szart! Szétmegy a fejem! – nyöszörögte Sugi, miközben a takarót a fejére húzta. Én csak felnevettem, mivel ez azt jelentette, hogy az este kicsit húzósra sikeredett számukra.
• Máris, máris! – igyekeztem kinyomni a zenélő hangot. Ekkor megláttam, hogy SMS-em érkezett, a feladó pedig Heikki volt.

„Remélem nem bántad meg a tegnap esti csókot, tudd, hogy én nagyon élveztem.:) Mi lenne, ha a fotózásotok után találkoznánk? Persze a ringre is viszlek, 1 óra múlva ott vagyok érted.”

El sem hiszem. Annyira aranyos, és kedves, és megértő. Ja és nem mellesleg nagyon is helyes, de én nem is tudom… Nem jöhetnék össze vele. Mit szólnának a csapatnál, és mi lenne a sajtóval? Ekkor Sugi feltápászkodott, megdörzsölte a szemét, és fáradtságtól gönyén ült az ágyon.

• Mi a baj? – kérdezte egy mély ásítás közben.
• Semmi… - vágtam oda.
• Na, jó. Ismerlek. Nem versz át. Szavalj szépen tündérke.

Ezzel mindent elmeséltem neki.

• Ugyan már. Nincs min aggódnod. Nem kell egyből nyilvánosságra hoznotok. Ráadásul a csapat szered téged, majd csak szépen lassan mutatjátok, hogy kedvelitek egymást, és mondjuk a 3. fotózás végén pedig elmondjátok, hogy összejöttetek. Addigra mindenki sejteni fogja.
• Jó de mi lesz a sajtóval? Mindenki azt mondja majd, hogy milyen ribanc vagyok.
• Miért mondanák?
• Hát mert, mázlistán bejutok a forma 1 világába, ahol a gazdag és sikeres emberek „élnek”. Majd gyorsan összejövök egy belsős emberrel, hogy bebiztosíthassam magam köztük.
• Így van? – nézett rám kérdőn Sugi.
• Dehogy van. – förmedtem rá.
• Akkor meg? Nehogy már emiatt halassz el egy tökéletes pasit. Szerintem inkább félsz.
• Kikérem magamnak. Nem félek semmitől sem. Kivéve a nagy pókoktól, kígyóktól és siklóktól.
• Akkor lehet, hogy azért félsz Heikkitől, mert kígyója van. Vagy siklója. Ez a mérettől függ. – nevetett unokatesóm.
• Te olyan hülye vagy. – átöleltem, és így nevettünk együtt.
• Akkor minden rendben ugye? – kérdezte én meg bólogattam. – Na akkor pattanj, és csodálatosra varázsolunk. – mosolygott rám.
• Köszönöm. – ezzel megöleltem.

 Felvettem a virágos szoknyámat, hozzá egy virágos csíkos pólót, a rózsaszín blézerem, és a magassarkú szandálom. Hozzá pedig a türkiz színű táskámat választottam megfelelő kiegészítőnek. 

Az ablakban megláttam, hogy egy Infinity lelassít a ház előtt. Lerohantam, és elköszöntem mindenkitől. A kocsihoz érve láttam, hogy Seb is bent ül.

• Sziasztok. Na mi van bajnok, miért nem te vezetsz?  - néztem rá kérdőn, bár ezt ő nem láthatta, mert elöl ült, én pedig hátul.
• Heikki nem engedte.
• És miért is te nagyon okos német? – kérdezte tőle edzője.
• Jó igaz. Egy kicsit elszabadult a pokol tegnap a bulin, ami inkább mai buli, mint tegnapi. – vázolta a helyzetet Sebastian.
• Gondoltam. – nevettem fel.

A pályán nagy volt a készülődés, mindenki pakolászott. A Red Bull Homeba mentünk, ahol elmondták a napi tervet, majd a sminkes és a fodrász vett kezei alá. Jórész sima farmerben, és egy-egy egyszerűbb pólóban kellett pózolnom. Sebasnak is, csak neki ingeket is kellett felvennie. Semmi különös nem volt, a pályán készítettek a pár képet. Semmivel nem különbözött a katalógusfotózásoktól, nagyrészt sétálgattunk a pályán, Tom a fotós pedig közben csinált rólunk képeket. Egyetlen változás volt, amikor meg kellett fognunk egymás kezét, amit ha jól láttam Heikki kicsit furcsán nézett, de nem volt semmi komoly. Fotózás után elvitt egy étterembe, amit én sem ismertem, de ők elvileg ide járnak a szerelőkkel, pont azért mert eldugott kis helyen van. Nagyon boldog voltam, úgy éreztem, hogy végre lehet olyan valaki az életemben, aki önmagamért szeret. Ez Heikkiben megvolt. Isteni volt az étel, majd sétáltunk egyet a közeli sötét parkban. Gyönyörű volt az ég, a csillagok csak úgy százával ragyogtak. Ez volt az első olyan sétánk, amit kézen fogva tettünk meg. A park közepén maga felé fordított, és megcsókolt. Ez volt a második csókunk, aztán még ki tudja mennyi. A nyári szünet nagy része úgy telt, hogy a pesti házamban voltam, mivel Heikki bérelt egy lakást magának Pesten és így ingáztunk egymáshoz, kivéve persze akkor, mikor nekem el kellett utaznom, vagy neki kellett Sebastianhoz mennie. Titokban, és boldogan „éldegéltünk”. Csak Heikki családja tudta, hogy Pesten van, a csapatnál senki sem.

Sajnos eljött az az idő is, amikor indulnunk kellett Spaba. Nem vártuk, mert tudtuk, hogy itt még kevesebb időt tölthetünk együtt. Furcsálltam is, mert eddig semmi nem történt. Nem is sejtették, hogy együtt vagyunk. Minden felhőtlen volt. Szabadidőnkben, a Home mögött egy-egy ott levő szerelős doboz, vagy épp autó mögött találkoztunk, és ott csattantak el a csókok is. Csakhogy jött a szombat délelőtt amikor szokás szerint rohantam Heikkihez. Boldog voltam, így amikor megláttam a nyakába ugrottam, és így csókoltam. Mindketten belemosolyogtunk a csókunkba, de ekkor Heikki döbbenten szakadt el ajkaimtól, és így tett le.

• Sebastian. – ejtette ki döbbenten. Mintha a gyomrom dió nagyságúra zsugorodott volna, úgy fordultam a pilóta felé, aki ezzel el is ment megfagyott képpel.

Könyörögve néztem Heikkire, hogy menjen utána, aki ezt meg is tette.