Sziasztok meghoztam a novellát:)
Boldog karit mindenkinek:)
Puszi:*

Idegesen pillantottam az órámra.

• Jézusom! Késésben vagyok. – ejtettem ki kétségbeesetten, majd a telefonomon kezdtem el bepötyögni anyukám számát.
• Szia anya! Bella vagyok. Most indultam. Bocsi, hogy kések….Minden megvan….Na jó talán süti kell….Köszi. Sietek.

Bepattantam az autómba, és sebesen indultam el anyáékhoz. Út közben karácsonyi zenét indítottam, és figyeltem az embereket, ahogy a hóesésben rohangálnak. Mindent átjárt a karácsony szelleme, de az emberek mégis idegnek tűntek. Leparkoltam a ház előtt, és besiettem.

• Anyuuu! – hallottam meg életem egyik értelmének a hangját.
• Szia kicsim! – öleltem meg kisfiam, és felkaptam, hogy körbepuszilgassam.
• Kislányom. Nem biztos, hogy most jó ötlet emelgetni. – jött hozzám anya, és átölelt.
• Jajj anya nem lesz semmi baj. – nyomtam egy puszit az arcára. 
• Szia apu! Ugye nem volt semmi baj Benivel? – kérdeztem, és neki is adtam egy puszit.
• Dehogy volt. Hógolyóztunk, meg szánkóztunk.
• Anyuciii. Megnézed a hóembert amit nagyapával építettem? - kérdezte kisfiam.
• Persze szívem. Anya addig készítesz nekünk bejglit? Léci léci! – néztem cukin anyukámra.
• Hát persze szívecském.
• Köszi. – ezzel kisfiam kihúzott a kertbe, ahol az általuk épített hóember volt.
• Nagyon ügyesek voltatok. - mosolyogtam gyermekemre, akit boldogsággal töltöttek el a szavaim. - Na de most már gyere kicsim, mert apa nem sokára itthon lesz, és a Jézuska is jön este. Persze csak ha jó kisfiú voltál. - nevettem.
• Anya én az voltam. - mosolygott rám.
• Hát persze kicsim. Biztos, hogy jön majd, és kapsz valami szép ajándékot.
• De  jóóó! - ezzel a nyakamba ugrott, és bevittem a házba, ahol rendesen felöltöztettem, mert a hóember nézéshez csak egy kabátot vett fel. Elköszöntem anyáéktól, kaptam egy nagy diós bejglit, majd Benivel kimentünk a kocsihoz. Bekötöttem az ülésébe, ami természetesen Verdás, mert Beni imádja a Verdákat. Nem véletlen. 
• Ébresztő kicsim. Megjöttünk. Hajoltam be hozzá, hogy ki tudjam kötni, mert elaludt a mesére a kocsiban. Bevittem a házba, és lefektettem az emeleten a szobájába. Gyorsan felporszívóztam, elrohantam hajat mosni, és kivasaltam a hajam. Felvettem egy erre az estére vásárolt ruhát, és a sütiket kitettem az asztalra, a fenyő égőit pedig bedugtam, hogy még szebben pompázzon. Szerelmem ajándékát csomagoltam, amin elmosolyodtam. - Istenem... - ejtettem ki halkan, de mosolyogva e szavakat.
• Szívem! Megjöttem. - hallottam meg annak a férfinek a hangját, akitől egy hang miatt is elájulok. - Sebastian! - ugrottam a nyakába, és megcsókoltam, miközben ő megpörgetett a levegőben. 
• Imádlak! - mondta, és átnyújtott egy virágcsokrot.
• Szörnyű vagy! Még mindig elolvadok tőled bajnok. - pirultam el. - Köszönöm!
• A szerelmemnek? - kérdezte irónikusan. Ez a minimum. - mosolyodott el, majd megcsókolt. - Pöttömünk? Alszik? - nézett körbe.
• Igen, de lassan felkel, szóval sietnünk kell.
• Oké sietek. Elmegyek letusolni, és jövök. - nyomott egy csókot az ajkamra.
• Kihoztam a szobából az ajándékokat, és betettem a fa alá.
• Kész vagyok. - jött ki Seb, és oltárian nézett ki. - Mosom kezeimet, de elfelejtettem mondani, hogy milyen gyönyörű vagy. Biztos azért, mert elámultam. - kacsintott rám.
• Micsoda Úri ember ez a Sebi. Helyes vagy. És az enyém. - nevettem, és óvó kezei közé bújtam.
• Az biztos. Te pedig az enyém. - mosolygott és nem engedett el. Jó volt végre a hosszú ideig ölelni.
• Jó, hogy végre itt vagy. És az illatod is jó. - mosolyogtam, majd megcsókoltam, és megfogtam a kezét, és az emeletre húztam.
• Igen. Ideje felkelteni. A mi fiunknak van a legjobb alvókája a világon.
• Volt kitől örökölnie. - nevettem.
• Kicsim. Ébresztő drágám. - simogattam meg az arcát.
• Jó reggelt világbajnooook! - ezzel Sebi felkapta, és játékosan megrázogatta a levegőben.
• Apuuu! - majd nyomott egy puszit apja arcára.
• Fiúk! - sóhajtottam, és nevetve megforgattam a szemem.
• Na de anyu! - nézett rám karba tett kézzel kisfiam.
• Jajj te csak viccelek. - mosolyogtam rá - Gyere csinosan öltözzünk fel. - felöltöztettem, közben Seb lement, és egyszer csilingelést hallottunk.
• Huu! - rohant ki kezeim közül Beni, és lerohant a földszintre.
• Juhúúúú! Megjött a Jézuska. - kiabálta, miközben apukája fényképezte.
• Na nézzük meg, hogy melyik lehet a tiéd. - mondtam Beninek, és rámutattam a legnagyobb ajándékra. Egyből elkezdte széttépni, amit én a németemet átölelve néztem.
• Egy gokart!! - ugrott fel és apját odahúzta az új járgányhoz.
• Már most féltem. - sóhajtottam - Olyan szívtipró lesz mint az apja. - nevettem, és Sebi elém állt, és megcsókolt. 
• A te ajándékod jön. - mosolygott.
• De sehol sem találom. - néztem rá értetlenül.
• Igen. A fán keresd. - mosolygott, én pedig kiszúrtam a nem oda illő kis dobozkát. Kinyitottam, és mire Seb felé fordultam, Ő letérdelt előttem.
• Tudom, hogy megbeszéltük, nem házasodunk össze. Azt is tudom, hogy lehetett volna előbb is, de én mégis megkérdezem. Bella. Leszel a feleségem? - nézett rám, én pedig könnyes szemmel megcsókoltam.
• Igen. De akkor a ruha miatt sietnünk kell. - durmoltam, magamban, amit Seb nem értett. - Csak nézd meg az ajándékodat. - mosolyogtam.
• Komolyan? Nem csak álmodom? - nézte az ajándékát.
• Nem. - mosolyogtam. - 2 hónapja növekszik bennem a második gyermekünk. - mosolyogtam, és Sabastian megcsókolt. Az este csodálatosan telt, Sebastiannal kettesben kellően megünnepeltük életünk nagy fordulatait... Most, 7 hónappal később itt ülök csendben nekidőlve szerelmemnek a kanapén, 5 napos lánygyermekünkkel, Zeával, aki közöttünk fekszik, és édesen nézi szüleit, miközben Beni apja egyik combján üldögél, és lovacskásat játszanak. Igen. Ez is eltelt, gondoltam vissza a gyönyörű Monacoi esküvőnkre, majd lányunk születésére. Mindkét  gyermekünk szőke, és kék szemű, mint szerető apjuk. Csodálatosak. Gondolatmenetembe Sebim zavart meg. Felém fordult, a szemembe nézett, és elmosolyodott.