A hírnévnek ára van... 1. rész

Sziasztok!
Végre ez is megvan. Az első rész. Remélem, hogy tetszeni fog, és azt is, hogy páran el fogjátok olvasni, és esetleg egy pár komival megajándékoztok.((: Amint tudom hozom az új részt, ez szerintem pénteken fog megtörténni, de ha nem, akkor szombaton biztos.
Annyit még írnék, hogy nagyon büszke vagyok Sebre az Abu-Dzabii futama miatt. Gratulálok és büszke vagyok rá *-*:)
Szerintem ez volt az eddigi legjobb futam idén:D
Nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást!
Puszi: Detti 

„A hírnévnek ára van, de vállaltam.” Ezzel a sorral indítottam a naplóm legelső bejegyzését. Miért is ne írhatnék én is naplót az életemről? Sokan írnak, és elvileg valamire jó. Csak még azt nem tudom, hogy mire.

• ·       Mit csinálsz? - kérdezte anya, mikor belépett a szobámba.
• ·        Semmit. – válaszoltam tömören, és a naplómnak még nem mondható rózsaszín könyvet betettem a fiókomba.
• ·        Gyere. Megjöttek. – mondta
• ·        Máris rohanok. – Ezzel kirohantam a szobámból, le a lépcsőn, és végre megláttam őket.
• ·        Sziasztóóóók! – Ugrottam a nyakukba és ezzel eldőltünk a földön.
• ·         Nyugi vigyori. Imádunk, de csak akkor, ha hagysz minket a talpunkon állni. – ezzel megöleltek. Bence és Napsugár a kedvenc unokatesóim. Vagyis nem vér  szerinti, mert ez bonyolult. A lényeg az, hogy a szüleim megismerkedtek még régen a náluk 20 évvel idősebb Éva nagyival és Jimi papával. Nekik van két gyerekük, Krisz és Timi. Na Sugi és Bence anyukája Timi. Anyáék annyira jóban lettek az Éva nagyiékkal, hogy egy házba költöztek, és rengeteg időt töltöttek együtt. Anyukámnak meghaltak a szülei amikor még kicsi volt, így Éva nagyiék szinte saját gyermekükként kezelték apával együtt, bár neki még élnek a szülei, de Kecskeméten. Szóval így teltek, múltak a közös napjaik, aztán megszülettem. Ők töltötték be a nagyszülő szerepet az életemben, mivel az igazi kecskeméti mamámék nem sokszor tudtak feljönni Pestre. Tehát teljes mértékben a családjuk körébe fogadtak, a később születendő öcsémmel, Patrikkal együtt. Mindig vigyáztak ránk, és vittek ide-oda engem, és Patyit is. Így lettek Éva mamáék a nagyszüleim, a lányuk Timi pedig a „nagynéném”, és az ő ikerpárja Bence és Sugi az unokatesóim. Ám tíz évvel Patrik születése után, apa állásajánlatot kapott Kecskeméten, így oda költöztünk. Rengeteget sírtam miatta, hiszen messze kerültem a barátaimtól, és a fogadott családomtól. Sokat jártunk fel meglátogatni őket, és amióta „felnőttem” egyedül is mehetek hozzájuk. Most viszont ők jöttek meglátogatni minket. Annyira örültem, amikor megtudtam, hogy jönnek, és végre megérkeztek.
• ·         Hát a „kis vörös”? – kérdezték.
• ·         Patriknak tegnap vissza kellett utaznia Spanyolországba. – biggyesztettem le a szám.
• ·         Csak nem beindult a futballsztár karrierje?
• ·         Be ám. – válaszoltam mosolyogva.

Ekkor ajtó nyikorgást hallottam és megláttam a most is csodaszép nagynéném, Timit, és a helyes férjét Tomit. Imádom őt is. Annyira bolond.

·        Mizu szépségem? – lépett hozzám Timi és megölelt.

·        Hiányoztatok. – válaszoltam legörbített szájjal.

·        Héj. Mi van a mosollyal sztárocskám? – jött oda már Tomi is, aki szintén megölelt. Erre a kijelentésre összekócoltam a gondosan beállított haját. Utálom ha így hív, és ezt tudja ő is.

·        Neee. Egy órámba telt mire beállítottam neki, hogy ne nézzen ki öreg és béna apukának. – lépett hozzánk Sugi és megigazította Tomi haját.

·        Köszönöm drága lányom a kedves szavaidat, de tudd, hogy apádért odavannak a nők, és mindig is voltak. - húzta ki magát.

·        Na azért ezzel a kijelentéssel vigyázzunk. Tudtommal csak egy van, és volt is oda érted. – jött közelebb Timi.

·        Hát persze drágám – és adott egy csókot Timinek.

·        Fúj! Húzzunk innen. – szólt Sugi, és magával rántott engem is, és Bencét is.

·        Jól van. Megyek. Nem kell rángatni. – mondtam Suginak, aki valamiért nagyon izgatott volt. Bence csak nyugodtan sétált mögöttünk, és sejtelmesen mosolygott. Beértünk a szobámba, és Sugi izgatottan leült az ágyra. Fülig érő szájjal dobolt lábával a padlón.

·        Bökd már ki, hogy mi van! – mondtam neki nyugtalanul.

·        Nem fogod elhinni. Csütörtöktől vasárnapig kint leszünk a Hungaroringen. – mondta izgatottan.

·        Úgy érted, hogy…? – kérdeztem volna, de fel sem tehettem a kérdést, mert az elején válaszolt is.

·        Igeeeen. Megnézzük Bencével életünk első forma 1-es futamát.

·        Ez óriási. – mondtam vigyorogva, de igazából féltékeny voltam. Sugival azóta Sebastian Vettel rajongók vagyunk, amióta megláttuk a forma 1-ben.

·        Tudom. – mondta Sugi, de látta, hogy az örömöm nem teljes. –Baj van? – kérdezte.

·        Dehogyis, csak nagyon irigyellek titeket. – válaszoltam, erre a kijelentésemre összenéztek, és furcsán mosolyogtak. Nem értettem, de rájuk hagytam.

·        Na és milyen volt Párizs? – kérdezte Bence.

·        Még mindig hihetetlenül szép, bár már vagy huszadjára láttam. – mondtam.

·        Ó te szegény. Csináltál képeket? – kérdezte Sugi.

·        Persze. – mosolyogtam, és elővettem a laptopom. Együtt nézegettük a képeket, amikor meghallottam anya hangját.

·        Kész az ebéd. – kiabált fel anya. Erre mindhárman lerohantunk, és elkezdtük enni apa és Tomi által készített ebédünket. Kellemesen elbeszélgettünk. Aztán Tomi fordult hozzám, és megszólalt.

·        Tudjuk, hogy mekkora forma 1 rajongó vagy, és most lesz a szülinapod. Arra gondoltunk, hogy mivel pont a futam napjára esik, azt adnánk ajándékba, hogy kijöhetsz a futamra. Addig nálunk lennél, de nem engedem, hogy velem legyetek a ferrari garázsában, így a gold tribünre kaptok jegyet. – mondta mosolyogva. Tomi a ferrari legnagyobb szponzorcégének volt a vezetője, így jól ismerte a pilótákat és az ott dolgozó embereket. Kötelező ott lennie a futamokon. Mondjuk nem minden, de van pár kötelező. Azt viszont soha nem engedte, hogy vele menjünk a ferrarihoz, mert úgy gondolta, hárman biztos valami bonyodalmat csinálnánk. Mondjuk ebben volt valami…

·        Komolyan? – kérdeztem, ő bólintott. - Anya megengeditek? – kérdeztem.

·        Hát persze. – mosolygott.

·        Még jó, hogy a szülinapodra vettél ki szabadságot, és még van egy heted. Különben nem tudnál menni. – mondta apa.

·        Köszönöm, hogy lebeszéltetek a milánói fotózásról. – mondtam anyáéknak.

·        Na inkább rohanj pakolni csajszi. – mondta Timi. – Segítek. - rohant utánam Sugi. Rengeteg ruhát elraktunk, és párat neki is adtam azok közül, amiket én nem használok. Nem kevés ruhával rendelkezem, mert szinte minden fotózás és divatbemutató után, nekem adják az akkor éppen általam viselt ruhát.

Lerohantunk, elköszöntem anyáéktól, és a következő, amire felfigyeltem az, hogy utazunk Pestre. Végig hangosan szólt a zene a kocsiban, Sugi által kiválasztott mai slágerek, amiket végig énekeltünk. Bencének már elege volt belőlünk, és közölte, hogy amióta elindultunk olyan a szánk, mint egy non stop kisbolt. Állandóan nyitva van, így ideje lenne becsukni, mert megőrül az énekünktől.

Erre csak egy gonosz pillantást vetettünk felé, majd folytattuk a dalolászást. Öt körül értünk haza Szilasligetre. Imádom ezt a helyet. Nem messze van Mogyoródtól. Nagyon nyugodt és szép kis falu. Szinte mindenkit ismerek erre felé, hiszen nagyjából ugyan azok laknak itt, akik 7 évvel ezelőtt is. Itt senki nem rohan oda hozzám aláírásért, közös képért, a sajtó sem talál meg. Bementünk a házukba, ami gyönyörű volt, és óriási. Lepakoltam, aztán megvacsoráztunk, beszélgettünk. Mindenről kifaggattak. Fiú ügyekről ,bár most ez nálam nem téma, mivel nincs barátom fél éve, de ezt a témát elvetettem, mert fáj róla beszélnem. Mindenről tudtak, így újat úgy sem mondhattam volna. Tíz körül lehetett, amikor Sugival elmentünk aludni, de előtte megbeszéltük, hogy holnap elmegyünk vásárolni, mert csütörtökön már a ringen leszünk. Másnap reggel felkeltünk, és reggeli után egyből vásárolni mentünk. Az Aréna plázát választottuk. Beültünk Sugi kocsijába és oda hajtott. Nagyon szeretem ezt a bevásárlóközpontot, mert itt minden olyan bolt megvan, ahol szeretek vásárolni. Sajnáltam, mert túl sokan felismertek. Odajöttek hozzám autogramért, és páran közös képet is szerettek volna, így vigyorogva eleget tettem kéréseiknek. Volt pár bunkó srác, akik ronda dolgokat mondtak, nyilván ők is felismertek, de hagytam és csendben továbbmentem. Sugi elképedve nézett, aztán közölte, hogy mindig is azt hitte, hogy milyen jó a hírességeknek, de már nem irigyel. Magyarországon sokkal többen ismernek, mint otthon, Monacoban, bár ott sincs általában nyugodt sétám, nem beszélve Párizsról, Londonról, vagy Amerikáról. Ezek azok a helyek, ahol legkevésbé nyugtom van. Mindenhol sajtó, és híresség imádó rajongók. Boltról boltra jártunk, és én beszereztem egy szandált, fürdőruhát, pár pólót és egy rövid gatyát. Velem ellentétben Sugi rengeteg mindent vett. Hihetetlennek tartottam, amikor megláttam, hogy délután négy óra, így hazaindultunk. Megnéztük a Förtelmes Főnököket. A kedvenc filmem, bár már százharmincadjára látom, de még mindig minden poénon nevetek. Aztán vacsiztunk, és alig tudtunk elaludni az izgalomtól, hiszen holnap látjuk élőben első forma 1-es versenyünket, és találkozhatunk a pilótákkal.