A hírnévnek ára van... 5.rész

Sziasztok!

Meghoztam az újat. annyit róla, hogy remélem tetszeni fog, és a többihez képest eléggé hosszú lett, valamint a végéért ne nagyon szedjétek le a fejem. Még a héten hozom a következőt.:)

A hétvégi futamról annyit, hogy nem bánom, hogy Seb nem most lett VB, mert így izgalmasabban nyer vasárnap;)) 

A képen Sebastian szerelői vannak. Annyira imádom őket olyan bolondok. 

Jó olvasást! xoxo

·        Nagyon. Annyira más így élőben. Na meg innen a boxból. Amikor meghallom az autók motorjának zaját, libabőrös leszek.

·        Ez annyira furcsa. A legtöbb lány, akik itt voltak, lényegében leszarták az egészet, csak Sebastiannal akartak találkozni. Hannát sem érdekli.

·        Azt a Hannát? – kérdeztem. Tudtam, hogy kiről van szó.

·        Ha Seb barátnőjére gondolsz, akkor igen. Sebastian folyton hazudik a sajtónak, hogy azért nem jön Hanna, mert zavarná a koncentrációban, hogy jól van-e, meg ilyenek. Vagy, hogy neki ez a munkahelye és senki nem viszi magával a párját „dolgozni”. Igazából nem így gondolja. Nagyon örülne, ha Hanna elkísérné őt, de a csajnak nincs kedve… Meg nem érdekli.

Jézusom. Most erre én mit tudok mondani? Inkább nem is mondok semmit. Sajnálom Sebastiant. Akármit is tett, vagy mondott igazából nem érdekel. Magam sem merem bevallani, de még mindig imádom és rajongok érte. Ez szörnyű. Ha az ember egyszer rajong valakiért, akármit tesz az a bizonyos valaki, megbocsájt neki. Miket gondolok. Ez lehetetlen.

·        Hölgyem! – zavarta meg gondolataimat Heikki, mikor odaértünk egy üres asztalhoz, és kihúzta nekem a széket.

·        Köszönöm uram!

·        Na folytatod a mesélést magadról? – kérdezte.

·        Mit szeretnél még tudni?

·        Mondjuk. Hogy állsz a fiúkkal? – kérdezte félénken. Annyira aranyos. Rátapintott az érzékeny pontomra. Valójában én sem tudom, hogy mégis hogyan állok.

·        Sehogy. – vontam meg a vállam.

·        Most ezt ugye nem mondod komolyan? – nézett rám kérdőn.

·        Miért?

·        Hát…Én…szóval azt hittem, hogy van valakid, és még tömérdek közül választhatsz is.

·        Rosszul hitted Huovinen.

·        Este lesz egy jótékonysági bál. Elkísérnél esetleg?

·        Természetesen. – válaszoltam mosolyogva. Most komolyan elhívott? Ezt el sem hiszem.

·        Sziasztok. Leülhetek? – jött oda Sebastian.

·        Persze. – mondta a finn.

·        Na hogy tetszett Vivi? – kérdezte mosolyogva. Na jó akkor most úgy teszünk, mintha mi sem történt volna? Akkor most én is válaszoljak normálisan? De hülye vagyok. Persze, hogy normálisan válaszolok, végül is nem vagyok bunkó…

·        Eszméletlen volt. Egy óriási álmom vált valóra.

·        Ennek örülök. Ha gondolod, majd megmutatom valamikor közelről az autót. – nézett rám mosolyogva. Ezt most komolyan mondja?? El sem hiszem.

·        Most tényleg? – néztem kérdőn a németre.

·        Persze. – mosolygott.

·        Ugye szólt Christian az estéről? – nézett rám és Heikkire.

·        Igen már mondtam is Vivinek. – válaszolt a finn.

·        Vivi te milyen ruhában jössz? Csak, hogy ne nagyon üssön el a ruhánk egymástól.

·        Sebastian mégis miért kellene egymáshoz öltöznünk? – kérdeztem értetlenül a némettől.

·        De azt mondtátok, hogy Christian szólt. Együtt kell mennünk a bálba a sajtó miatt, mint az est híres párja, és díszvendégei. Elvileg így több pénz futhat be, melyet adományozásra költenek.

·        De Sebastian én nem mehetek veled. Megígértem Heikkinek.

·        Ugyan. Menjetek csak. Attól még tölthetjük együtt az estét, csak a némettel kell menned. Már ha van kedved együtt tölteni. – mondta szerényen.

·        Persze, hogy van. De biztos, hogy nem baj? – néztem Heikkire.

·        Dehogy baj. – mosolygott.

·        Sajnálom, hogy belerondítottam az estétekbe. Nem tudtam, hogy ti így… - nézett vigyorogva Heikkire, majd rám.

·        Sebastian!!! – szólt rá szúrós pillantások közben az edző.

·        Jól van na. Bocsika. – tartotta fel a kezét nevetve.

Megebédeltünk, és közben jókat nevettünk. Seb teljesen úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna eddig. Viccelődött, kedves volt, és sokat bolondozott. Kezdtem megkedvelni. Heikki pedig, annyira aranyos volt, meg illedelmes. Később csatlakozott hozzánk Lee Stevenson, Ed Hewett, és Stu. Ők mind a csapat szerelői voltak, és nem kilógva a Red Bullos családból, teljesen őrültek. Rengeteget nevettünk, de eltelt az idő, így mindenki elindult készülődni a 2. szabadedzésre. Sok sikert kívántam Sebnek, és leültem a már „megszokott” helyemre. Küldtem pár képet Suginak, aki nem túl szép szavakkal visszaírt, hogy irigyel… Jót nevettem rajta, majd arra lettem figyelmes, hogy a facebook oldalamon elkezdtek pletykálni rólam és Sebastianról. Meglepődtem, de számítottam rá, hogy előbb utóbb a sajtó megtudja, hogy itt vagyok, és ez be fog következni. Megnyugtattam mindenkit, hogy csak és kizárólag baráti és munkaviszony van köztünk, amit láthatólag jól fogadtak.

·        A fülesed. Már plusz eggyel számolunk. – vigyorgott Stu amikor átadta a fülest.

·        Kössz. Stu.

·        Eddig nem volt lehetőségünk beszélgetni, de most van időm. Szóval mesélj magadról.

·        Te jó ég Stu. Mit akarhatsz tudni. – nevettem.

·        A szaftos részleteket. – vigyorgott.

·        Hát hol is kezdjem. 22 éves vagyok, Magyarországon élek, autóval 1 órányira a Ringtől… - az alapvető dolgokat elmondtam magamról, és ő is mesélt magáról. Kiderült, hogy nincs barátnője, és megígértem, hogy majd én szerválok neki egyet.

·        Sajnálom szép hölgy. Most mennem kell. Már most nyugodtan kezdhetsz gondolkodni, hogy kivel is fogsz összehozni. – nevetett.

·        Úgy lesz Jones. – ezzel intettem neki.

Később odajött hozzám Heikki, beszélgettünk, és hülyéskedtünk. Már nem volt olyan feszült a hangulat, mint délelőtt. Seb és Mark sem ment túl jól, de lényegében semmire sem volt jó az edzés, mert szakadt az eső. Miután végeztek a kötelező interjúkkal, Heikki bemutatott Marknak. Nagyon jó fej volt. Megígértette velem, hogy este a bálon mindenképp kell majd táncolnunk. Elmentem kicsit körbenézni a pályán, mert ki tudja, hogy lesz-e még alkalmam a Hungaroringen sétálni. A gondolataimban egy ismerős hang zavart meg. Mögém lépett, és a kezét a szemem elé tette.

·        Passz. – vontam meg a vállam.

·        Szerbusz szomszéd hölgy.

·        Jézusom. Jensoooon! – ezzel a nyakába ugrottam.

·        Hátulról is megismertelek az aranyhajadról, bár féltem, hogy nem te leszel, akkor viszont rendesen beégtem volna. -  mondta Jens.

·        Annyira örülök nekeeeeed! – ezzel megölelgettem rég nem látott szomszédomat. 4 éve Jenson Button a szomszédom Monacoban. Régen rengeteget hülyültünk, meg találkozgattunk, de mostanában mindkettőnk nagyon elfoglalt. Szinte a bátyámnak tekintettem.

·        Meg akartalak keresni, de még nem igen tudják, hogy miért is vagyok itt. Bár ezek után mindegy. – mutattam a fotósokra, akik minket fotóztak. Biztosan félreértették, amikor a nyakába ugrottam.

·        Ebből holnap címlap lesz. – nevetett Jenson.

·        Ne haragudj. – hajtottam le a fejem.

·        Ne legyél már bolond! Nem bánom. Jessica meg pontosan tudja, hogy szinte a kishúgom vagy.

·        Tényleg ő is itt van?

·        Nem tudott jönni. Na de gyere, és mesélj, mert telefonon nem tudtunk annyira beszélgetni.

Bevitt a McLaren büféjébe, ott ettünk egy sütit, én még kávét is ittam. Közben mindent megbeszéltünk, amire az elmúlt hetekben nem volt időnk. Közben bemutatott az éppen arra járó embereknek, köztük Lewis Hamiltonnak is, aki nagyon aranyos volt.

·        Jens nekem most rohannom kell, mert készülnöm kell az esti bálra.

·        Szóval te is jössz? – kérdezte meglepetten.

·        Ezek szerint nemsokára találkozunk.

·        Bizony kislány – nevetett.

 

Visszarohantam Sugiékhoz. Egy páran felismertek, és megállítottak egy egy aláírásért, meg néhányan közös fotót is kértek, de most nem zavart, így boldogan tettem eleget a kéréseiknek. Elújságoltam nagynénéméknek, hogy hova kell mennem. Sugi követelte, hogy mindent meséljek el neki, így amíg segített készülődni, elmondtam mindent. Felvettem a sárga földig érő piros báli ruhámat.

·        Heikki odaáig van érted. – áradozott.

·        Nem hiszem.

·        Dehogynem. Minden jel arra utal.

·        Igazából nem bánnám. Nagyon aranyos, és eszméletlen jóképű. – mondtam elpirulva.

·        Tudtam, hogy neked tetszik. – ugrándozott barátnőm.

·        Nyugi inkább csináljuk meg a hajam.

Sugi befonta. Nagyon tetszett, ügyesen megcsinálta. Közben SMS-t kaptam Christiantól, hogy sokáig tart a bál, és azért, hogy ne kelljen este hazajönnöm, kibéreltek a szállodájukban egy szobát. Szóltam Timiéknek is, akik ennek örültek, mivel így nem kell egyedül mászkálnom a sötétben.

·        Gyönyörű vagy. – lépett hozzám Bence, és átölelt.

·        Köszönöm, de most már sietnem kell. Itt van az autó, ami elvisz Sebastianékhoz.

Nyomtam egy puszit az unokatesóim arcára, és beültem az autóba. Egy óriási fehér Infinity volt. Hát persze. Mi más!? - mosolyogtam magamban.

Út közben Budapestet figyeltem. Annyira gyönyörű volt kivilágítva. Ezerszer láttam már, de nem győztem betelni a látványával. Az Intercontinental feliratú hotel előtt álltunk meg, ahol kiszálltam az autóból, a sofőr kisegített. Be kellett mennem a hallba, ami nem volt könnyű feladat, mert a bejárat csak úgy nyüzsgött a fotósoktól és a riporterektől. – „Gyerünk! Essünk túl rajta.”- mondtam magamban, és mosolygós arccal feleltem minden kérdésre. Hallottam pár vicces kérdést is, miszerint mióta vagyok együtt Jensonnal. Jót nevettem rajta, és mondtam, hogy szinte a bátyámként kezelem, és már 4 éve CSAK barátok vagyunk. 10 perc után sikerült beküzdenem magam az ajtón.

·        Ó, mí gyönyörű ma este szép hölgy! – lépett hozzám Sebastian, és kezet csókolva meghajolt előttem.

·        Magának sincs oka a panaszra. – én is meghajoltam előtte. Nevetve álltam fel.

·        Szia Christian! – köszöntöttem mosolyogva a hallba épp kilépő csapatfőnököt.

·        Káprázatosan nézel ki! – mondta.

·        De aranyosak vagytok! – mosolyogtam elpirulva. Rossz szokásom, hogy nagyon könnyen elvörösödöm.

·        Heiiki? – kérdeztem tőlük.

·        Ne aggódj! Siet a szőke herceged. – mondta nevetve Sebastian.

·        Haha! Vicces vagy McQueen. – vágtam oda torzult arccal.

·        Szia Vivi! – jött Heikki. Azt a mindenit. De jól áll neki az öltöny. – Gyönyörű vagy.

·        Köszönöm. Te is nagyon elegáns vagy! – mondtam.

·        Khm… Ha a párocska befejezné, akkor indulhatnánk is. – mondta Sebastian torokköszörülés közben. Erre csak egy szúrós tekintettel ajándékoztam meg. Lementünk a hotel parkolójába, ahol szintén egy  Infinity fogadott. Szerintem ugyanolyan volt, mint az előző, de nem nagyon értek ehhez. Sebastian ült a vezető ülésbe, engem meg beültettek mellé a ruhám miatt.

·        Meg fogunk halni? – kérdeztem nevetve Heikkitől és Christől.

·        Esélyes. -  mondta a finn nvetve.

·        Viccesek vagytok. Haha! – húzta a száját a német.

·        Egyáltalán tudsz vezetni? – piszkáltam tovább.

·        Kiteszlek. Gyalog is jöhetsz. Amúgy Christian felvilágosítanád, hogy igen is tudok vezetni? – mondta durcisan Seb.

·        Mondjuk, mostanában nem mindig megy. – nevetett Christian.

·        Najó. Nem beszélek veletek. – játszotta a sértődő ovist Seb. Már mentünk egy ideje, amikor elegem lett Seb óvatos tempójából.

·        Nagyi kérlek, taposs rá egy kicsit a gázra, mert így soha nem érünk oda.

·        Szerinted lassan vezetek? – nézett rám kérdőn.

·        Öööö… A Forma 1-es pályán kívül? Eddig igen. – válaszoltam.

·        Te akartad. – ezzel rálépett a gázra, és bizonyos szakaszokon 160 km/órával hajtott. Én csak mosolyogtam, mert imádom a száguldást, így csak élvezni tudtam.

·        Egyszer beülsz mellém egy versenyautóba a pályán. Majd akkor nevess! Természetesen nem F1-es autóra gondoltam. – nézett rám mosolyogva.

·        Megpróbálhatod, hogy betojjak a félelemtől, de esélytelen.

·        Majd meglátjuk. – mosolygott sejtelmesen.

·        Az nem biztos, hogy jó ötlet lesz Vivi. Tényleg gyors a kissrác. – mondta Christian.

·        Azt hiszem nem lesz gond. Ti sem tudtok mindent rólam. – mondtam.

Nem sokkal később odaértünk, és a bejárat előtti parkolóba tereltek. Seb kinyitotta nekem az ajtót.

·        Köszönöm uram! – mosolyogtam.

·        Ó nagyon szívesen. – válaszolta.

Elől mentem Sebbel, mögöttünk Heikki és Christian jött. Vörös szőnyeg vezetett a bejáratig, és néha meg-meg kellett állnunk a fotósok előtt. Végre beértünk, ahol már szólt a zene. Gyönyörű eleganciával volt díszítve, és megterítve. Bent csak azok a fotósok fotózhattak, akiknek engedélyezett volt. Leültünk a nekünk kijelölt helyre, amely a többi pilóta mellett volt. Mit ad isten? Pont Seb és Jens közé ültettek. Csak nem látták az újságot? Jót beszélgettem velük, és minden pilóta bemutatkozott. Szerintem itt ragályos a bolondság. Az ital fogytával egyre felszabadultabbak lettünk, és egyre több emberrel ismerkedtem meg. Közülük is Kimi Raikkönen volt a kedvencem. Heikki végig mellettem volt. Rengeteget beszélgettünk és nevetgéltünk, de kettesben sohasem voltunk, mert mindig odajött valaki. Legtöbbször Seb és Kimi. Nem voltam berúgva, de jó kedvem volt. Seb és Heikki viszont kicsit szédelegtek, de ők is tudtak a világukról. Egyszerűen csak nálunk is jobb kedvük volt. Jens is csatlakozott hozzánk, így a végén öten hülyéskedtünk.

Reggel furcsa fejfájásra ébredtem, és arra, hogy valaki fekszik mellettem az ágyban. Jézusom!!! Ugye nem tettem semmii rosszat? Próbáltam visszaemlékezni az estére. Egy ideig mindenre emlékeztem, aztán egyszer csak képszakadás és sötétség. Nem rúghattam be. Az nem ilyen érzés, és akkor fokozatosan nem emlékeznék a dolgokra. Ez nagyon furcsa volt. Nem fekhettem le senkivel sem. Biztos nem. Abban is biztos vagyok, hogy nem rúgtam be. Ez nagyon bizarr volt. Egy kérdés még volt. Ki az a szőke, aki mellettem fekszik? Halkan lemásztam az ágyról, és elé osontam, hogy elölről láthassam az arcát. Ez nem lehet igaz. Biztosan nem.

·        Kimi???